A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) – összhangban Kövér László házelnök javaslatával – felkéri az Országgyűlést és a magyar kormányt, hogy a 2020-as esztendőt nyilvánítsa a nemzeti összetartozás évévé – többek között ezt tartalmazza a fórum budapesti plenáris ülésén pénteken elfogadott zárónyilatkozat.

Tovább olvasom

Bár hivatalosan még meg sem kezdődött el az elnökválasztási kampány, de a sárdobálás és álhírterjesztés már javában zajlik. A Trybuna című internetes lap velünk kapcsolatos elemzését olvasva azt tapasztaljuk, hogy ennek hullámai elérték nemzeti közösségünket, annak szervezeteit, illetve vezetőit is.

Tovább olvasom

Cáfolta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) csütörtökön közzétett közös nyilatkozatában az ukrán külügyminiszter-helyettes állítását, amely szerint megállapodás jött volna létre az ukrán oktatási miniszterrel a tanügyi törvény kapcsán “a magyar közösséget nyugtalanító problémák megszüntetéséről”...

Tovább olvasom

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség mélységesen elítéli a KMKSZ ungvári székházának barbár felgyújtását, amelyet a nemzeti kisebbségek és a kisebbségi jogérvényesítés, illetve érdekképviseletek ellen elkövetett durva merényletnek tekintünk...

Tovább olvasom

Megdöbbentő és elítélendő az a barbár cselekedet, amelyet ismeretlen tettesek Ungváron a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székháza ellen a vasárnap hajnali órákban elkövettek. Bár az épületre dobott Molotov-koktél szerencsére csak kisebb károkat okozott, azonban az incidensnek az emberi lelkekre gyakorolt romboló hatásai még felmérhetetlenek.

Tovább olvasom

Ismét eltelt egy esztendő. Év vége közeleg. Karácsonykor lassítunk s megállunk egy pillanatra. Magunkba fogadjuk az ünnep üzenetét, meghittségét, nyugalmát, a karácsonyi áhítat bensőséges érzését.

Tovább olvasom

2017. szeptember 25-én Petro Porosenko elnök aláírta a parlament által elfogadott oktatási törvényt, amely a szeptember 28-i kihirdetést követően érvénybe lép. Sokan abban bizakodtak, hogy a különböző beadványok, illetve a nemzetközi közvélemény nyomására az elnök megvétózza a törvényt vagy átdolgozásra visszaküldi a törvényhozásnak, esetleg előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól – azonban az ukrajnai nemzeti kisebbségek, illetve a szomszédos országok kormányai részéről elhangzott kritikák rendre süket fülekre találtak. Az oktatásró...

Tovább olvasom

Az elmúlt napokban a Beregszászi és a Nagyszőlősi járásban ismeretlen személyek helyesírási hibáktól hemzsegő, ormótlan táblákat helyeztek ki, “úgymond a magyar nyelv védelmére”. A rikító színösszeállítás, a helytelen szóhasználat arról tanúskodik, hogy “alkotóit”, illetve “megrendelőit” nem a kárpátaljai magyar közösség soraiban kell keresni.

Tovább olvasom

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség örömmel üdvözölte Ukrajna és Magyarország kormányfőinek csúcstalálkozóját. A Szövetség tagsága bízik abban, hogy e két ország nem csupán politikailag és gazdaságilag került közelebb egymáshoz, Volodimir Grojszman és Orbán Viktor eszmecseréje pozitív hatással lesz a két érintett – ukrán és magyar – nemzetiségi közösség mindennapjaira is. Hisszük, hogy több más mellett a kormányfői párbeszéd közelebb visz azoknak a súlyos problémáknak a megoldásához, amelyekkel a kárpátaljai magyarságnak kell a mindennapokba...

Tovább olvasom

PARTNEREINK

SZERVEZETEK