A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége közös szervezésében idén is megünnepelték a magyar kultúra napját. Beregszászban megemlékezéssel és koszorúzási ünnepséggel a rendezvénysorozat a Kölcsey-emléktáblánál kezdődött, ahol jelenlévő szervezetek és intézmények képviselői a Himnusz megírásának 193. évfordulójára emlékeztek. A megemlékezésen jelen volt Szalipszki Endre, Magyarország beregszászi konzulátusának főkonzulja, Babják Zoltán, Beregszász megyei jogú város polgármestere, Horváth László, a Be...

Tovább olvasom

Ismét eltelt egy esztendő. Közösségünk számára tartogatott felemelő és szomorú pillanatokat egyaránt. Az élet semmivel sem lett könnyebb, de legalább jól esik érzékelni az anyaország féltő gondoskodását. Az is bizakodásra ad okot, hogy magyarságszervezeteink 2015-ben elindult együttműködése nem torpant meg, sőt, talán erősödött is. Szükség is van rá, mert közösségünknek akad éppen elég rosszakarója Kijevben és helyben egyaránt. Közösen ezeket a megalapozatlan támadásokat is könnyebb kivédeni.

Tovább olvasom

Nemrégiben Strasbourgban az Ukrajna által idén januárban benyújtott úgynevezett országjelentéshez készült árnyékjelentés került bemutatásra. Ukrajna ugyanis, ahogyan az Európa Tanács összes tagállama, kötelezettséget vállalt arra, hogy bizonyos periódusonként beszámol arról, hogyan teljesíti a regionális, vagy kisebbségi nyelvek chartáját a saját területén. Ukrajna benyújtotta ezt a jelentést, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont pedig más kutatókkal és a legnagyobb érdekvédelmi szervezeteinkkel (KMKSZ, UMDSZ, KMPSZ) együttműködve a nyár f...

Tovább olvasom

Maratoni tanácskozást tartott az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanácsa (UMNT). Persze csak abban az értelemben, emelte ki köszöntőjében Zubánics László elnök, hogy most került sor a testület ez év június 4-én megtartott, de különböző okok miatt elnapolt eszmecseréjének második, befejező részére.

Tovább olvasom

2016. december 10-én Beregszászban megtartotta ülését az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács – az UMDSZ közgyűlések közötti időszakában működő legfelső döntéshozó szervezete, amely napirendjén a testület tisztségviselőinek megválasztása szerepelt. Dr. Zubánics László elnök rövid köszöntőjét követően a küldöttek hozzáláttak az érdemi munkához. Az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöki tisztségére a jelenlévők dr. Spenik Sándor szövetségi alelnököt, az UMDSZ ungvári városi szervezetének elnökét jelölték. A titkos szavazás keretében a 66 jelenlévő tanác...

Tovább olvasom

A Budapesten december első hetében ülésező Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevői zárónyilatkozatukban rögzítették, bíznak abban, hogy Ukrajnában helyreáll a béke és az ország olyan demokratikus jogállammá válik, ahol teljeskörűen biztosítják a nemzetiségek kulturális, oktatási, nyelvi, közösségi jogait. Emellett üdvözlik a kárpátaljai magyar közösség életfeltételeinek javítása és intézményeinek fenntartása érdekében indított programok folytatását, amelyek hozzájárulhatnak az elvándorlás csökkentéséhez.

Tovább olvasom

A Nemzeti Összetartozás Napjára való megemlékezést követően 2016. június 4-én Beregszászon az UMDSZ járási/városi és regionális szervezetei és a kollektív tagok által delegált küldötteiből, illetve a megyei, járási, városi tanácsok UMDSZ-színekben mandátumhoz jutott képviselőiből megalakult az új összetételű Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács. Az UMDSZ Alapszabálya szerint a négyévenként ülésező közgyűlések között az UMNT a Szövetség legfontosabb döntéshozó testülete. A kiosztott kvóták alapján az új összetételű Nemzeti Tanácsnak 79 tagja van, amel...

Tovább olvasom

A közelmúltban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Hmelnickij Magyarok Szent István Egyesülete. Az évforduló alkalmából kisebb ünnepségre került sor, amelyen az egyesület tagjai mellett a város és a megye vezetői, illetve közművelődési életének képviselői is megjelentek.

Tovább olvasom

Május 21-én, Nyikolajevban, Ukrajna nagyobb városaihoz hasonlóan Európa Napját ünnepelték. Ebből az alkalomból a városközpontban számos rendezvényre (felvonulásra, bemutatkozásokra, koncertekre) került sor. Az Európa Parádé keretében megyei kultúrpalotától a városközpontig a város középiskolái, főiskolái és egyetemei diákjai vonultak fel – mindegyikük egy-egy európai ország jellegzetességeit mutatták be.

Tovább olvasom

PARTNEREINK

SZERVEZETEK